izziee   09 18 2018

Sziasztok!

Jó hírrel érkeztem, ugyanis kedvencünket még szeptember 14-én egy másik interjústúdióban is faggatták, ez pedig nem más, mint az Off Camera Sam Jonesszal. Ebben híressé válásáról és annak küzdelmeiről beszélt, valamint szerinte nem minden a külső. Sam Jones arról kérdezte, hogy szerinte mik az előnyei és hátrányai a sztárságnak, ő pedig két percig beszélt erről. Emellett a Wind River – Gyilkos nyomon forgatásáról is szót ejtett, ahol ugye volt fegyverjelenet. Bebizonyította, hogy jobb lövész, mint Mel Gibson. Nézzétek meg!

Érdekesség, hogy Sam Jones fotós is. Miután befejezték az interjúkészítést vele, egy fotóstúdióba vonult, ekkor két fekete-fehér stúdiófotót készítettek róla. (Az interjúvideók is ilyenek) A tegnapi nap folyamán maga, Lizzie osztotta meg ezeket, valamint bejelentette, hogy ezennel egy újabb címlapra került, ami az Off Camera 158. kiadása.

001~167.jpg 002~142.jpg 002~143.jpg  

Továbbá pár napja posztolt még Instagramjára a Torontói Nemzetközi Filmfesztivállal kapcsolatban, ezzel meg is osztott egy új stúdiófotót magáról, ami az eseménysorozat folyamán készült. Bár bejegyzése törlésre került, nekem le volt töltve a kép, valamint a Twitteren is elterjedt, ezért meg tudjátok nézni.

DnD5sjVWwAAdBHQ.jpg    

izziee   09 14 2018

A Variety a mai nap folyamán tette közzé a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál során készített interjút, valamint egy gyönyörű portrét is mellékeltek hozzá, melyet Maarten de Boer készített. Mivel sok interjúval el vagyok maradva, amiért szégyenlem magam, de már nem lennének aktuálisak, ezért úgy döntöttem, rögtön hozzá is látok ennek és egy másik interjúnak a fordításához.

002~138.jpg    

Elizabeth Olsen négy éves kora óta színészkedik, de első komolyabb szerepét csak 2011-ben a Martha Marcy May Marlene-ben kapta. Most egy sorozatban próbálja ki magát: a Sorry For Your Lossban amellett, hogy főszereplő, vezető producer is.

click to read more »

izziee   09 12 2018

Kedvencünk a tegnapi nap folyamán két interjún is részt vett, vagyis két megjelenése volt nagy örömünkre. Először is a lesifotósok New York Cityben kapták lencsevégre, mikor is megérkezett hoteljébe. Gyönyörűen festett, mint mindig: egy halványrózsaszín blézert viselt, alatta fekete pólóval és ehhez illő nadrággal. 13 képet találtok erről a galériában! (Több lesifotó is érkezett róla, de mivel kellemetlenül érezte magát, nem teszem közzé a képeket.)

013~35.jpg 004~100.jpg 002~135.jpg 007~63.jpg 009~44.jpg

Ezután a SiriusXM/The Morning Mash Up stúdiójához sietett, ahol először is egy portré készült róla és a rádiállomáson dolgozókról. Lizzie ugyanazt a ruhát viselte, mint a lesifotókon és ez nagyon jól állt neki. 6 darab rossz minőségű képet kaptunk ezen megjelenéséről, ahol egy fülhallgatón keresztül kérdeztek tőle, ő pedig válaszolgatott csaknem fél óra erejéig. Leginkább a 6 nap múlva(!!) debütáló Sorry For Your Lossról volt szó. Alább egy videót is találtok erről.

Dm1lz_WW0AEUHss.jpg    

Dm3e2LJW0AAM1Yk.jpg Dm3ezPBXsAIJAKC.jpg Dm3e2LHX4AAAxJz.jpg Dm3ezQ1XoAAgcvp.jpg Dm3ezO_WwAgnaPW.jpg

Végezetül pedig ismét egy talkshowba látogatott, amely nem más, mint a Good Morning America, ezt ugyanúgy New York Cityben tartották. Először mindjárt közzétettek egy videót, de sajnos azóta ez törlésre került. Képeket ugyanúgy csak a Getty Imagesen találtam, de kicsi méretben. Viszont megéri megnézni a képeket, mert Elizabeth gyönyörűen fest rajtuk, vidám is volt.

Dm3gb29XsAAVtgf.jpg Dm3gb29X4AE_NMH.jpg Dm3gb3AW0AEtz2p.jpg Dm3gilpXgAEZcju.jpg Dm3gb2_XgAAO9UF.jpg

És még ismét a Torontói Nemzetközi Film Fesztiválra visszatérve, tegnap este két csodás portré került elő kedvencünkről és a castról, melyeket Chris Chapman készített a Deadline számára.

001~160.jpg 002~134.jpg   

izziee   09 11 2018

Lizzie-nek így a Sorry For Your Loss debütálása előtt egy héttel(!!) nagyon aktív korszaka van a mi örömünkre. Nem csak 8-án, hanem 9-én is részt vett a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, ugyanis tegnapelőtt tartották Keira Knightley tiszteletére a Variety & Chanel által prezentált ünnepélyes vacsorát. A képeken lehet látni, hogy kedvencünk hajszíne nem olyan, mint az előző este volt, hiszen 9-én mogyoróbarna volt teteje. Sajnos csak egy hivatalos és egy rajongói képet kaptunk a rendezvényről, de Elizabeth csodásan festett abban a fekete ruhában, amit viselt.

001~157.jpg 002~132.jpg   

Most pedig menjünk vissza egészen 8-ig, ugyanis sok mindent kaptunk arról a napról. Kezdeném két videóval, az első a Deadline-nál készült, pontosabban az interjú stúdióban. A második a sajtókonferencia/kérdezz-felelek panel teljes videója, amiből kiderült, hogy több, mint fél órás volt ez. Sok újdonság hangzik el benne a Sorry For Your Losszal kapcsolatban, megéri megnézni.

DmvcgzuXoAAtAXB.jpg    

Még szintén 8-án részt vett a Collier stúdióinterjúján is, amiről egy darab HQ képet kaptunk. Emellett sok rajongók által posztolt közös kép érkezett. Lizzie nagyon aranyos és közvetlen, hogy ennyi rajongóval fotózkodott. És az utolsó a nyolcadikai megjelenésekről, a HFPA és az InStyle által rendezett partiról is jött 12 darab új kép, melyeket megéri megnézni, mert gyönyörű volt a The Row nadrágruhában.

001~159.jpg    

Dmw-K9_W4AAAhj7.jpg Dmu77BJWsAI2lvK.jpg Dms-2uGX0AEO7of.jpg Dmq6fzSW0AEWc_x.jpg DmsS8LiW4AELC1q.jpg

008~54.jpg 017~25.jpg 019~25.jpg 011~41.jpg 009~43.jpg

A tegnapi és mai nap folyamán sok-sok új portré látott napvilágot Lizzieről: először is egy új Los Angeles Times portré- és egy polaroidfotót kaptunk, melyet Jay L. Clendenin készített, ezután a Varietyhez érkezett egy gyönyörű kép Maarten de Boer által, ezt követte a The Hollywood Reporternek készült Austin Hargrave kép, majd a People x Entertainment Weekly duójához kaptunk egy képet a SFYL triójáról, melyet Ben Trivett fotózott. Végezetül pedig a Getty Images is publikálta az E!-vel közös portréfotókat, ezeket Gareth Cattermole készítette. Ebből kaptunk a legtöbb, 14 darab képet.

003~110.jpg 004~98.jpg   

001~156.jpg 001~0.png 002~0.png 002~131.jpg 

014~33.jpg 009~42.jpg 011~40.jpg 006~72.jpg 004~97.jpg

És még egy napot menjünk vissza az időben, 7-én ugye megjelent a Kate Spade New York divatbemutatóján a New York-i Divathéten, majd a The Tonight Show with Jimmy Fallon talkshowban. Mindkét rendezvényről kaptunk több képet.

025~16.jpg 003~111.jpg 004~99.jpg 007~62.jpg 006~73.jpg

Most pedig pár apró hír megjelenéseivel kapcsolatban: Az Entertainment Weekly még ma meginterjúvolja, holnap pedig a The Morning Mash Up stúdiójába látogat, a héten pedig még a SiriusXM rádióállomásán is megjelenik majd egy interjúért.

izziee   09 09 2018

Szép estét!

Ne haragudjatok, hogy csak most érkezem a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál összefoglaló cikkjével, de egész nap új képekre vártam Lizzie-ről, amik sajnos nem érkeztek meg, de mindegy, térjünk is át a cikk témájára. Kedvencünk délután 4 óra kerül érkezett meg a kanadai Toronto városába, ahol mindjárt egy fotózáson vett részt, amely már a TIFF keretein belül történt. Legelsőnek a The Hollywood Reporter kezdte el fotózni őt és a Sorry For Your Loss castját, ám a portrék még nem érkeztek meg, de a THR által kaptunk pár ízelítő videót a fotózáról. Íme: 1., 2., 3. Ugyanekkor a cast részt vett egy interjúkészítésen, amiről kaptunk is egy majdnem 3 perces videót, lessétek meg!

Ezután a Los Angeles Times stúdiója felé vették az irányt, ahol újabb portrék készültek róla. Először két videót kaptunk a fotózásról (1., 2.), majd Lizzie megosztott egy messziről fotózott és nem túl jó minőségű képet. Egyébként egy fekete fodros rövidujjút viselt, drapp nadrággal. Szerencsére két portrét már is kaptunk a kitűnő méretben és minőségben, Elizabeth pedig egyszerűen fantasztikusan fest, a caston pedig látni, hogy nagyon összetartóak! A képeket egyébként Jay L. Clendenin készítette.

002~126.jpg 001~152.jpg   

Ezt követte a People x Entertainment Weekly portréstúdiója, ahol egy nagyon aranyos képet (videó erről) készítettek a Sorry For Your Loss három főszereplőjéről, kedvencünkről, Kelly Marie Tranról és Mamadou Athieről, ugyanis mindhárman cuki fehér kutyusokat tartottak kezükben. Csatlakoztak egy kampányhoz, ami a gazdi nélküli kutyáknak keres otthont. A fotót Ben Trivett készítette.

001~150.jpg    

Végezetül a Varietyhez mentek fotózkodni, de erről csak egy videó jött. Ám nem csak portrékat készítettek, hanem stúdióinterjút is, amit az AT&T prezentált. 4 kép érkezett erről, Lizzie csodaszép volt.

001~151.jpg 002~130.jpg 003~108.jpg 004~96.jpg 

6 óra körül már látták Toronto utcáin egy másik szerelésben: a rajongók már tudták, hogy ez lesz a premieres ruhája! Így is lett, egy gyönyörű fekete ruhában mutatkozott a vörös szőnyeges felvonulás során, a hirdetőfal előtt. Haja hullámokban volt jobb oldalra fésülve, sminkje egy kicsit erősebb lett a megszokottnál, de míg így is természetes. Kiegészítőként ezüst fülbevalókat választott. Szerintem fantasztikusan nézett ki, az ő megjelenéseiben sosem lehet csalódni. Sajnálatos módon csak 3 HQ kép érkezett a szőnyegről, de ezeket meg tudjátok nézni.

001~148.jpg 002~124.jpg 003~103.jpg  

Kb. negyed órával utána már a sorozat sajtókonferenciáján ült a szereplőgárda, ahol mint kiderült, az első 4 részt mutatták be! A kritikákat később tervezem lefordítani, de nem akarok tényleg mindent egy bejegyzésbe sűríteni. Azok a hírek röppentek fel, hogy 18-án két rész debütál, de szerintem ez nem igaz, mert akkor megerősítette volna a SFYL is. Mindenesetre 13 képet találtok a sajtókonferenciáról.

007~59.jpg 012~38.jpg 009~41.jpg 008~51.jpg 010~42.jpg

Hajnalban kezdetét vette a Sorry For Your Loss külön rendezvénye a filmfesztiválon, ahol Lizzie bemutatta harmadik lookját az este folyamán. Egy vörös Jaime Canvas blézert választott, hozzá illő nadrággal, fölsője alatt pedig fekete pólóval. Erről is csak három kép jött.

001~153.jpg 002~127.jpg 003~105.jpg  

Mindjárt ezután látták megérkezni a HFPA & InStyle partira, mikor is nagyon mosolygós volt, ami jó hír. Nem sokkal később már a hirdetőfal előtt pózolt, erről 7 darab fotó érkezett. Ezen parti kulisszái mögött újra találkozott ex-párjával, Aaron Taylor-Johnsonnal, aki testvérét játszotta az Ultron korában.

001~155.jpg 002~129.jpg 003~107.jpg 004~95.jpg 

001~154.jpg 004~94.jpg 002~128.jpg 008~52.jpg 003~106.jpg

izziee   09 06 2018

A tegnapi nap folyamán egy új promóciós poszter látott napvilágot a Sorry For Your Losshoz, Lizzie közelgő sorozatához. Egyébként még 12 napot kell várni a sorozatra, kevesebb, mint két hetet! A képen Leigh Gibbs/Shaw és párja, Danny látható. Továbbá egy új videó is érkezett a sorozathoz.

DmYt_GDWsAAgEIm.jpg    

 A Bosszúállók: Végtelen háborút pedig jelölték a People’s Choice díjátadón, melyet az E! Online szervez. A Legjobb akciófilmnek lett jelölve. Sajnos hazánkból nem tudtok szavazni, de a külföldön élő magyaroknak itt egy link: https://pca.eonline.com/?source=eonline&cmpid=content#vote/cat1

Lizzie-nek holnap lesz egy új megjelenése, a Fallon Tonightban fog részt venni a SFYL népszerűsítése miatt. 8-án késő este a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon vesz majd rész, ahogy 11-én is. Szóval végre lesz új megjelenése, érdemes felnézni a galériába, ha nem is tudom mindjárt kiírni ezeket.

1 / 2 oldal12