izziee   07 12 2018

Tegnap kedvencünket ismét lencsevégre kapták a lesifotósok, ez a héten már a harmadik paparazzi fotós nap. Az Alfred Coffee-ba vette 11-én az irányt, hogy megigyon egy kávét Studio Cityben, Los Angelesben. Végre most nem azt lehetett látni Lizzie-n, hogy rossz a kedve a paparazzik miatt, szerintem most észre sem vette a társaságot. Igazán nyáriasan öltözködött, egy fehér blúzt viselt fekete nadrággal és fekete napszemüveggel. A haja leengedve volt, hullámok nem voltak benne. Csak 9 képet kaptunk, de azokon csodásan fest Elizabeth.

007~47.jpg 003~89.jpg 002~107.jpg 009~34.jpg 004~81.jpg

izziee   07 11 2018

A mai nap folyamán kaptunk egy új képet a tavaly július 26-án megrendezésre kerülő Lizzie megjelenésről, ugyanis akkor tartották a Wind River című filmje világpremierjét Los Angelesben. A fotón épp készülődött a premierre, egy fekete köntösben, de haja és sminkje már teljesen kész volt. A képet egyébként Anthony Goblé készítette, alább tudjátok megtekinteni, kedvencünk csodás rajta.

    

izziee   07 10 2018

Lizzie és párja, Robbie Arnett tegnapelőtt, július 8-án tértek vissza Los Angelesbe a toszkánai utazásról. Sajnos nem kaptunk onnan sok képet, csupán a Rosetta Getty rendezvényről van, valamint egy-kettő személyes kép. Most viszont a paparazzik ott voltak a LAX Repülőtéren, ahol felismerték kedvencünket és Robbie-t, így lefényképezték őket. Elizabeth fekete kabátot viselt, zöld fehér csíkos nadrággal, haja leengedve maradt. Először még nem vette észre a lesifotósokat, napszemüveg nélkül nézelődött, de mikor feltűnt neki, hogy fotózzák, kapucnit húzott fejére. 26 képet kaptunk a repülőtéren való tartózkodásáról, nézzétek meg!

tigu_picturepub_001.jpg tigu_picturepub_006.jpg tigu_picturepub_011.jpg tigu_picturepub_018.jpg tigu_picturepub_023.jpg

izziee   07 09 2018

Kedvencünk attól függetlenül, hogy ő maga is a filmiparban dolgozik, szívesen jár nyilvános mozikba, civil emberek közé filmet nézni. Tegnap délután, vagyis július 8-án Los Angeles utcáin szúrták ki őt a lesifotósok, aminek ugyan Lizzie nem örült, mert észrevette, hogy rátaláltak, de legalább megtudtuk, hogy vasárnap délutánját mozizással töltötte! Elment megnézni párjával, Robert Arnett-tel az Egyesült Államokban 6-án megjelenő A Hangya és a Darázs című Marvel-filmet, az ArcLight Moziba. Sajnos nálunk ez a film még csak 11 nap múlva fog kijönni a mozikban. Addig is nézzétek meg a tegnapi paparazzi fotókat! Kedvencünk egyébként sötétkék cipzáros hosszúujjút viselt, farmernadrággal és drapp cipővel. Haja le volt engedve, drapp hajkötő volt benne.

001~126.jpg 007~46.jpg 005~70.jpg 017~20.jpg 020~20.jpg

izziee   07 04 2018

Szép délutánt!

Már a napokban írtam egy Rosetta Getty rendezvényről, de tegnapelőtt még tartottak egy másodikat is. Ez most nem egy vacsora keretein belül zajlott, korán délután tartottak egy fotózkodást, amelyen Lizzie is megjelent. Kiderült, hogy a 30-án megrendezett Tuscany hétvégére is ellátogatott párja, Robbie Arnett, csak nem ült be a vacsorára, hanem kint várta. Ezt kedvencünk Instagram sztorijaiból tudthatjuk, ugyanis a vacsoráról is megosztott két képet. A tegnapelőtti Rosetta Getty 3. Tuscany hétvége alkalmából már közösen mutatkoztak a fotózáson, Olaszországban. Liz megint megtalálta az ideális stílust, egy mintás fehér rövidujjút viselt barna széles lábú nadrággal. Haja kiegyenesítve omlott hátára, fekete napszemüveggel egészítette ki csodás megjelenését. Sajnos a HQ képek még nem jöttek meg, de várjunk türelemmel.

DhMWlaTW4AAkkkP.jpg DhMWlaWX4AA7lWE.jpg DhMYEXlW4AA1iCL.jpg DhMYEXnWsAA1fVp.jpg DhN0rqtWAAAQ9X5~0.jpg

Természetesen nem utaztak mindjárt vissza Los Angelesbe, nézelődtek picit az országban. Pont másodikán tartották a 2018 Palio di Provenzano lóversenyt az olasz Siena városában, melyre ők is elmentek és láthatóan jól szórakoztak. Először Robbie posztolt két videót (1., 2.), majd kedvencünk osztott meg pár képet. Le is fotózták egymást, ebből tudhattuk meg, hogy Lizzie ugyanabban a Rosetta Getty ruhában volt, mint a rendezvényen. Később Elizabeth lemerült a vízbe, míg Robert csak pózolt, ezt ő is megemlítette viccelődve Instagram sztorijában. Aranyos képek készültek kettejükről, megéri megnézni.

DhNQ1JkX4AEX0H6.jpg DhMpokDW4AAWX6H.jpg DhMpokaXUAAle6m.jpg DhMpokBWsAA0mDU.jpg DhMrIf9X0AEJ8Q2.jpg

Végül pedig hosszú idő elteltével újabb still képeket kaptunk a Bosszúállók: Végtelen háború című filmhez, pontosan kettő darabot, Wanda Maximoff főszereplésével.

DhMea55WAAAFih3.jpg DhMea52XcAARn5y.jpg   

izziee   07 02 2018

Szép estét! Egy nagyszerű hírrel érkeztem, ugyanis végre előkerültek HQ méretben és minőségben az áprilistól várva-várt Bosszúállók: Végtelen háború című filmhez készült portrék. Mivel Lizzie alakította a csodás Wanda Maximoffot, természetesen róla is készültek fotók, melyeket most megtekinthettek. 3 egyéni és 3 Paul Bettanyval és Letitia Wrighttal közös képet kaptunk, kedvencünk gyönyörű mindegyiken, amit már megszokhattunk. Fekete hosszúujjút viselt ilyen színű nadrággal, haja pedig hullámokban omlott mellkasára. Az összes képen vidám, láthatóan jól érezte magát a fotózás alatt.

001~125.jpg 002~105.jpg 003~87.jpg 004~79.jpg 006~56.jpg

Továbbá még június 30-án, egy szombati napon sikerült elcsípnie kedvencünket egy szerencsés rajongónak, mindjárt a Rosetta Getty vacsora után, Olaszországban. Megnézhetitek a közös fotót a galériában. A posztolásért köszönet az Elizabeth Olsen France-nak!

DhHyGs6X4AEfhWS.jpg    

7 / 21 oldal« Első...56789...20...Utolsó »